A számok élete

Van a házunkban egy felirat, ha egyáltalán annak nevezhető. A második emeleten az ablak alatti márványtáblába karcolta bele valaki, hogy 1919 IX. 10. Ki tudja, miért. Mindenesetre amióta olvasni, vagy számokat fölismerni tudok, azóta foglalkoztat, hogy vajon az aznapi dátumot írta oda a karcoló, vagy valami mást, mondjuk a születésnapját, a házassági évfordulót, egyéb kedves napot. A nyolcvanas évek elején rájöttem, hogy bizonyos szempontból hiteles a karc, mert akkor kezdték el a hónapok nevét is arab számmal írni, és nullákat írni az egytagú számok elé. De hát ebben a hitelességben nem volt kétségem, hiszen akkor már bő tíz éve foglalkoztatott a felirat kora.

Nemrég az unokahúgaimnak is föltettem a kérdést, mit gondolnak, mikori a dátum, önmagával egyidős vagy fiatalabb. Az egyik azt mondta, hogy attól függ, milyen idős a ház. Állt-e már 1919-ben. Ne hülyéskedj már, ez egy százéves ház… Elakadtam. Ha tényleg csak százéves a ház, akkor egy évvel fiatalabb, mint a felirat. Persze, nem százéves, csak azt gondoltam, nagyot mondok, ha leszázévesezem.

Telik-múlik, és ez nem valami nagy tanulság, de talán az igen, hogy ötven év is elég nagy idő. És ötven éve bizonyosan nézegetem ezt a néhány számot. Pár ezredév pedig házainkat is elássa.