Rushmore gyermekei

Mi, ugye, May Károlynak köszönhetően úgy nőttünk föl, hogy az indiánoknak drukkolunk a fehérek ellen, de a dolog nem ennyire egyszerű: az indiánok egymásnak is ellenségei. Így aztán szeretjük az apacsokat, de meg van a véleményünk a komancsokról, tiszteljük a navahókat, de a sziúk… Ko-Icce lelőtte Winnetou-t, hogy mást ne mondjak.

Szóval német indiánalapjaink ellenére is azt mondanánk, hogyan ne, menjenek már a sziúk akárhová, hogy a Rushmore-hegyet akarják vissza. Ahol az elnökök feje van sziklába robbantva, ahonnét a Deep Purple az In Rock album borítóját merítette.

Hiszen még neve sem volt a helynek, azért Rushmore, mert egy Rushmore nevű ügyvéd megkérdezte a kísérőjét, hogy mi a neve ennek a hegynek. Nem tudta. Akkor legyen Rushmore-hegy. Csak be kellett jegyeztetni, apró örökkévalóság.

Aztán megtudja az ember, hogy nagyon is volt neve a hegynek, Fekete-hegy volt, szent hely. Elvették a sziúktól, annak ellenére, hogy a rezervátumhoz tartozott, mert aranyat találtak benne. Amikor az arany kimerült, nem adták vissza a hegyet, hogy köszönjük, hanem belefaragták az elnökök fejét. Illetve főleg nem faragták, hanem robbantották, ebből már sejthető talán, hogy az egész nem annyira régen történt, még száz éve sincs, hogy elkezdték a munkálatokat, még nyolcvan éve sincs, hogy befejezték. A szobrász, Gutzon Borglum épp lemaradt a befejezésről, 1941-ben halt meg. Pontosabban nem a befejezésről maradt le, hanem az abbahagyásról, mert ő félalakokat tervezett, de úgy látszik, Pearl Harbor után már másra kellett a dinamit. A nyolcvan év azonban nem történelmi idő, hogy hivatkozni lehessen rá.

Közben az emberek mégis megszerették a sziklafejeket, fényképezkednek előtte, nem lehet legyintéssel elintézni, hogy csináljanak vele a sziúk, amit akarnak, hiszen az övék.

Azt hiszem, más okosság nem is vonható le a történetből, csak hogy az ősbűn sajnos ilyen. Nem a maiak követik el, nem a maiak szenvedik el, mégis száll át, generációról generációra, és nincs béke.