Két óra talán nincs benne, én legalábbis kilencven perc után már elvágyódtam, de addig érdekes volt. Városnéző séta, turizmus a saját hazában, hogy ki lakott a Rózsadombon. Nem csak jó fejek, ezt lehetett sejteni, ebben a házban például Boldizsár Iván.
A probléma valószínűleg az évszakkal is van, a lombok között nem nagyon látszik semmi, bemenni meg mégsem lehet, hiszen laknak ott, így aztán a kerítés előtt zajlik a sztorizás, kié volt, kié lett, és hogy a Záray-Vámosi házaspár üveg lépcsőházában az iskolába szaladó gyerekek időnként láttak egy majmot. Ezt aztán az internet is megerősíti, sőt, pontosabbá teszi, egy sárga barkójú cerkófot lehetett látni. Itt laktak Latinovitsék, itt Gobbi Hilda, itt Nagy Imre, neki padja is van, és a múlt fölmenti, az ő esetében nem mondják, hogyan is vált tulajdonossá. Hiszen nem maradt az.
Ekkor telt le a másfél óra, ekkor éreztem azt, hogy le kellene vonni valami tanulságot, de mit? Talán azt, hogy amíg térkép a táj, jobban tájékozódik benne az ember. Utána már minden nagyon bonyolult.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.