Norman Lebrecht tett föl a Slippediscre egy 2001-ben készült kettős interjút, Msztyiszlav Rosztropovics és Starker János a kérdezett, abból az alkalomból, hogy Starker 75 éves lett. Nekünk könnyű megérteni Starker akcentusát, Lebrecht egy kicsit humorizál mindkettőjükön, mondjuk Rosztropovicsot tényleg nehéz követni, bár leginkább nem az akcentus, hanem a nyelvtudás és a fogak állapota miatt. De hát örül az ember, hogy ilyesmi egyáltalán még föltalálható, hogy azóta csak 19 év telt el, és mégis egy másik zenei világról, másik világból beszélnek.

Mitől is más, teszik föl nekik a kérdést, ők meg mondják, hogy azelőtt a jó csellista mennyire ritka dolog volt, Casals idejében egy volt, aztán néhányan jöttek, de sokan sohasem, most meg tele a világ nagyszerű gordonkaművésszel. A te versenyed, mondja Starker Rosztropovicsnak, a te versenyedet is egy tizenkét éves gyerek nyerte meg.

Az ám. Han-na Chang. Csodálatosan indult a karrierje a kilencvenes évek közepén. Rosztropovics mesélte el akkor a zsűrielnöki élményét, hogy bejött egy két lábon járó cselló, mert annyira kicsi volt a játékos, hogy nem látszott ki mögüle, aztán leült, és elkezdett játszani, és csoda, csoda, csoda.

Rosztropovics tényleg elkötelezte magát a gyerek Han-na Chang mellett, ő vezényelte az első lemezét, Csajkovszkij Rokokó-variációk. És tényleg szép volt – legalábbis addig, amíg az ember önsorsrontó magánszorgalomból meg nem hallgatta magát Rosztropovicsot ebben a témában – utána valahogy nem volt ereje visszatérni a csodagyerekhez.

Attól még készültek az új és újabb lemezek. Han-na Chang meg járta a világot, bár, mire hozzánk is eljutott, már vén ló volt, talán már 16 éves is elmúlt. Aztán ritkultak a lemezei, az utolsó 2008-ban jelent meg, Vivaldi-album, az ember meg bólogatott, aki korán kezdi, korán is hagyja abba a világsztárságot. Pláne, ha csellista, és nem olyan szent ember, mint Perényi Miklós, aki egész életét dobja oda annak a maroknyi gordonkára írt zeneműnek a jobb és mélyebb megértéséért.

A történetnek itt is vége lehetne, akkor sem volna tanulság nélküli, de Han-na Chang a cselló után elindított egy második karriert is, vezényelni kezdett, és nem is sikertelenül. Jelenleg a Trondheimi Szimfonikusok vezető karmestere. Nem veszett el.