Réber László kiállítás van a Virág Benedek Házban, elég jó próba arra, hogy... Mire is? Hogy megáll-e Réber művészete önmagában? Hogy gyengíti-e, ha nincsenek a rajzok környékén mondatok? Nem feltétlenül nagy, irodalmi mondatok, lehet Janikovszky Éva is, hogy Te is tudod? vagy Jó nekem. De lehet Vonnegut, Szerb Antal, Lázár Ervin, Örkény István, régi ismerősök. Bizonyos kor fölött összekapcsolódnak Réber vastag vonalai meg a kisalakú, kemény kötések.
És tényleg. Féllábú az óriás, ha nem támaszkodhat valakire, akkor egy kicsit értetlenkedik az ember, miért is tetszett neki ez annyira-annyira. Vagy miért is tetszik neki, hiszen a Macskabölcső kötetemet nem adnám semmiért. Mintha Réber a szó bizonyos értelmében színész volna, aki más gondolatainak tud igazán érdekes formát adni. Ha magáért kell jót állani (ilyenek a megnézhető animációs filmek is), akkor a keveset érzi az ember. Nem volt nagy gondolkodó, mondhatnánk, de hát mióta kell a rajzolónak nagy gondolkodónak lennie? Nagy megértő volt, és az sem kevés, még ha azt is érzi az ember, hogy minden rajz mellé egy fejezetet kellene mellékelni, hogy teljes legyen az élmény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.