Száz. Ma van Isaac Stern századik születésnapja, nem is tudom, soknak vagy kevésnek tűnik. A halottak abbahagyják az öregedést, ő már tizenkilenc éve nem öregszik, ráadásul a ritkán látott nemzetközi muzsikusok úgy maradnak meg az emlékezetünkben, ahogy és amikor láttuk őket. Bernstein őszen és fáradtan, Stern derűsen, mintha egész lényével azt akarná mondani: jó dolog az emberiség nagy zeneszerzőinek társaságában tölteni el az életet.
A kezére emlékszem. Jobban mint az arcára, mert annyira nem illett a kerekségéhez, meg a barátságos hörcsögarcához. Nem az a klasszikus hegedűskéz volt, hosszú, hajlékony ujjak, amelyek visszahajlanak a könyökig, masszív volt, de érzékeny, bizonyos fokig csontos, szeplős. Kvasztics Fedor, ha mond ez a név valamit.
Az első 79 évem – ez az életrajzi-önéletrajzi könyvének címe, amit Chaim Potokkal írtak, ebből körülbelül sejthető az élethez való vidám hozzáállása. Aztán nem lett vicces az egész, mert a szíve már nem sokáig bírta, két év múlva felmondta a szolgálatot, pedig addigra már a szivarozást is abbahagyta. Shuyler Chapin, zenei menedzser mesélte el megismerkedésük történetét. Akkoriban Chapin Heifetz turnémenedzsere volt. Valaki bemutatta Sternnek, aki fájdalmas arccal kelt föl a fotelből: hallottam, mi történt. Jó ég, mi történt? Hát, hallottam a hírt Jascháról meg a hegedűjéről. Chapin döbbenten bámult, Stern meg folytatta: az a gyönyörű Guarneri. Micsoda ostoba baleset.
Ekkor Chapinnek leesett, hogy Stern csak hülyéskedik. Ja, úgyis régi volt, ideje már újat venni.
Ez valami hegedűs humor? Á, dehogy, csak az irigység. Magának jutott a legjobb.
Mondta Isaac Stern. Mondom: Isaac Stern!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.