Ha lett volna valami józan ember Gounod közelében, biztosan lebeszéli arról, hogy a Rómeó és Júliát próbálja megzenésíteni, mert abból csak nevetség jöhet ki. Júliát még lehet találni, hamvas koloratúrszopránt, nálunk, ugye, Rost Andrea kezdte ezzel a szereppel a pályát, de megfelelő Rómeót lehetetlen találni. Az operaénekesség, és főleg a tenorlét nem kedvez a Rómeóknak, se Párizsban, se máshol.

Tegnap a Metropolitan előadása is ezt bizonyította. Anna Netrebkónak is nagyon meg kellett játszania magát ahhoz, hogy kis világra csodálkozó elsőbálozó legyen, de Alagna… Szép tőle, hogy megpróbálta, és ebben a türkizkék sci-fi öltözékben és magas sarkú bokacsizmában átküzdötte magát a szerelmi kalandokon.

Igaz, ha lett volna józan ember Gounod közelében, már a Faustról is megpróbálta volna lebeszélni, ne bomolj már, Charles, hogy jössz te ahhoz, a magad mérsékelt tehetségével, hogy a világirodalom ekkora művéhez fabrikáljál zenét. Meg aztán minek is: a Faustot nem kell zenével magyarázni vagy érzékletesebbé tenni, és most ne is akadjunk meg azon, hogy ezek az állandó szekvenciák vajon érzékletesebbé teszik-e a szöveget.

Most már mindegy, meg aztán a józan ember is mehetett volna a bölcsességével a pokolra. A Faust átütött, és ma már szinte biztosan többször játsszák operaváltozatban, mint színpadi műként. A Roméo et Juliette játszás szempontjából persze meg sem közelítette az eredetit, de tessék, rendes színházak is repertoáron tartják, mintha az is egy eredmény volna, hogy: nem sikerült.