Néhány napja volt Antal Imre 85. születésnapja, ma pedig megjött Leon Fleisher halálhíre. Két távoli ember távoli története, de mégis összekötötte őket a betegség. Két zongorista, akinek leállt a jobbkeze. Antal Imre, talán mert többoldalú tehetség volt, és igazi pódiumlegény, megtalálta a második karrierjét, színész, műsorvezető, riporter, viccmesélő – amennyire emlékszem, mindent nagyon jól csinált. Leon Fleisher maradt a zenénél, tanított, vezényelt, várta a csodát.
A csoda aztán megjött. 1964-ben mondta föl a keze a szolgálatot, és 1995-ben újra két kézzel tudott játszani, masszírozás, botox, mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen kezelések után. Soha nem lett olyan a jobb keze, mint volt, de azért a Carnegie Hallra elegendő lett.
Igazából a közben eltelt idő az érdekes, amikor Fleisher a balkezes műveket játszotta. Prokofjev és Ravel zongoraversenyeit, amelyeket Paul Wittgensteinnek írtak. Wittgensteinnel más tragédia történt, az 1. világháború. Még más volt a világ, hogy ilyen komponisták hozták létre az egykezes repertoárt. Fleishernek nem volt ekkora szerencséje, nagy, meghatározó jelentőségű balkezes zongoraművek az ő számára nem készültek. A kultúrpesszimisták most sötét mosollyal bólogatnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.