Hú, nagyon megkínoztak tegnap a Margitszigeten, azon a címen, hogy Rossinit játszanak, A sevillai borbélyt. Bár lehet, hogy ezen nem illik panaszkodni, Rossinit sokkal jobban megkínozták, mint engem, majd a másvilágon megadja nekik. Így aztán panasz helyett mégis csak az a lényeg, hogy legyen följegyezve: az Almaviva grófot éneklő Horváth István maga gitározik az előadásban, önmagát kíséri a szerenád alatt, ami mégis ritka tapasztalat. Nem teljesen ritka ez az énekesi hangszeresség, volt rá magyar példa is, valaha Laczó András maga fuvolázott A varázsfuvolában, és ugyanennek az operának egy egészen másik előadásában soha nem sikerült eldöntenem, hogy vajon Gerald Finley maga játszik-e a harangjátékon. De szerintem ő az.

Van fordított eset, Itzhak Perlman, aki mindenekelőtt hegedűművész, de annyira szép a hangja, hogy beállt énekelni a Levine vezényelte Tosca-lemezre. És akkor nem is beszéltünk az Évszázad koncertjéről, ahol még Horowitz is a kórus tagjaként énekelte a Halleluját. Nem a Cohent, a Händelt. Szóval van átjárás, de attól még lehet szenvedni is.