Már érettségi után, katonaság előtt voltam, amikor Magyarországon is bemutatták a Tűzszekerek című filmet. Azt, persze, nem értettem, miért ez a címe, igazából most sem értem, én Tüzes szekereknek fordítottam volna, mert hát arról van szó, amit az Úr ad azoknak, akiket nagyon sújt és szeret. Szóval az Illés szekereiről. De hát hallgatta az ember a zenét, eléggé hatásos volt, főleg, ha nagy, tengerparti, mezítlábas futást vizionáltunk hozzá. Mindenesetre akkor azt lehetett érezni, hogy két ilyen színész, a csúnyácska, himlőhelyes, ritkuló hajú Ian Charleson és a markáns és jóképű Ben Cross két perc alatt elfoglalják a világot, annyira jó, hogy ez ebből a szempontból is filmtörténet, itt játszottak először együtt.
Ha jól tudom, aztán soha többé, én legalábbis nem láttam őket. Charlesont külön még valami Nagy Sándor-sorozatban, mint Héphaisztiónt, meg a Gandhiban, Ben Crosst a tévében, amire akkoriban automatikusan azt mondta az ember, hogy szegény, ilyesmit kell játszania. Ez valószínűleg igazságtalanság volt. Pár éve eszembe jutott, hogy vajon miért nincs sehol Ian Charleson, és a magyarázat sajnos épp olyan egyszerű, amilyen szomorú: 1990-ben, meghalt AIDS-ben. Az első ismert brit áldozat volt. Ben Cross a színészek kiszolgáltatott életét élte: nem kapott jó szerepeket a filmen, eljátszotta, amit vállalni lehetett a tévében. Tulajdonképpen mégis szerencsések, mert ezt a két futót már nem lehet elvenni tőlük. Meg a mondatokat, amik megmaradnak: nem azért futok, hogy legyőzzenek. Meg a futást a tengerparton.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.