Cseppben a rendszer

Moziba nem mentem volna el érte, ami, tudom, előítéletesség, de ha már az orrom elé tették, megnéztem a Dunán A feltalálót, nem kellemetlen, dilettáns film dr. Béres Józsefről. Informatív, és minden filmessége ellenére jólesik végre valaki rendes embert látni, aki nem hagyja magát, és mégis győz, még ha ez a történet nyilván sokkal többet vesz ki belőle, mint amennyit a film mutat. Közben az ember megjegyzi a hülye hibákat, a forgatókönyv írói nem a szavak mesterei, azt mondják benne, hogy „kihívás”, ami kétségtelenül létező szó, de a hetvenes évekre nem volt jellemző az alkalmazása, azt is mondják, hogy „megvezet”, ami talán még nem is volt létező szó akkoriban. Béres József fölteszi a lemezjátszóra Mozart Requiemjét, de a korongon csupa rövid szám van, mintha a Neoton Família albuma volna. A Főgonosz elvtárs meg azt mondja Nagy László nevét hallva, hogy ki az, aztán két perc múlva már Steinbecket idéz.

Szerepelt a filmben Pozsgay és Aczél is, bár nem nagyon hasonlítottak magukra, az utóbbira még akkor sem ismertem rá, amikor bemutatkozott, biztosan valami másik Aczél György, de nem, mert színházba ment, Örkény-bemutatóra. És tényleg szerepelt Nagy László is, Trill Zsolt játszotta a jellegzetes bőr vagy műbőr mellényt viselő költőt, aki a többi irodalmi emberrel, Déryvel és Illyéssel nyomás alá helyezi a hatalmat, hogy szálljanak már végre le Béres Józsefről. Az ember csak bámul, hogy volt olyan rendszer, amely ha nem is félt a művészektől, legalább megpróbált kijönni a hajlékonyabbakkal.

Elmúlt. Mit is kiabál Rolf Hoppe a Mephisztóban? Takarodjon innét, maga színész!