Széphalmon (Széphalomon? Széphalomban?) van A Magyar Nyelv Múzeuma, új építésű házban, még csak tizenkét és fél éves, és próbálja a lehetetlent: a nyelv múzeuma lenni. Vagyis nem régi szavakat kiállítani, ez a csobolyó, ez meg isa, csak jelezni, hogy amit használsz, azt már régen is használták, nem pont azt, de valami hasonlót. Valószínűleg utoléri vagy már utol is érte az, ami minden modern és modernséggel játszó dolgot, avul, és az érintőképernyők már nem okoznak akkora örömöt a gyerekeknek – de lehet, hogy még igen. Számomra mindenesetre egy avítt dolog okozta a legnagyobb és legkellemesebb meglepetést, egy felirat az előtérben.
Ezt ismertem. Még azt is tudom, mikor hallottam, Kocsis Zoltán mellett ültem egy autóban, és ő kezdte el azt, hogy Kis erek mentén… Nyilvánvaló volt, hogy amit mond, az valami, de nem tudtam, mi, de megmagyarázta: a leghosszabb magyar mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz. A helyzet természetétől fogva ellenőrizni ezt nem lehetett, de elhittem neki. És közben, mint annyian, más helyzetekben, arra gondoltam, hogy ez is benne van a fejében. Nemcsak a Mesterdalnokok verekedési jelenetének fagott szólama, szünetekkel (ez egyébként nem az ő, hanem Toscanini fejében volt), nemcsak a teljes Bartók életmű, de Petri és Pilinszky is, meg ez, a vadon élő Kis Pálné.
És azt kérdezem, amit annyian a halálakor, és néha azóta is: hová lett?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.