Sajtóhír, hogy lepel kerülhet Firenzében a Dávidra, mert a szobor meztelensége zavarja vagy zavarhatja a más etnikai és kulturális háttérrel rendelkezőket. Az ember felhördül, hogy mi van? Jön a bigottság meg a képmutatás?

Aztán gyorsan lehördül. Miről is beszélünk? Nem a Dávidra kerülne a lepel, ha rákerül, és nyilván nem lepel, csak valami stílusos takaró elem, csak a másolatra, ami jelenleg a Palazzo Vecchio előtt áll. Maga Dávid az Accademián várja látogatóit, és akit zavar, az egyszerűen nem megy oda, ez könnyen megoldható. Meg aztán minek játszanánk meg magunkat. Dávid, az eredeti Dávid is sokat szenvedett. Hogy mást ne mondjak, amikor átmenetileg elzavarták Firenzéből a Mediciket 1527-ben, zavargások törtek ki, a Palazzo Vecchio ablakából a védekezők egy padot hajítottak a támadókra, ami pont a szobor bal karját találta el, és az le is tört. Ha nem lett volna Giorgio Vasari, Dávid ma fél karú óriás volna, mert ő volt az, aki a földön heverő márványt hazavitte, hogy később újra össze lehessen rakni a szobrot. Utána Dávid még évszázadokig őrködött a helyén, és bár akkor még nem voltak savas esők, de ahogy megindult a nemzetközi turizmus, a szobrot meg kellett menteni, mert a látogatók szerették megörökíteni magukat már akkor is. Dávid jobb lábán most is látható egy N betű, örök emlékeként annak, hogy N arra járt. Vagy hogy N-be volt szerelmes valaki valaha.

Ami a szobor intim részét illeti, mára alaposan kihasználták az adottságait a szuvenír árusok, Dávid pénisze látható tányéron, alátéten, alsónadrágon, kötényen, minden elképzelhető helyen. Ami számomra elsőre, még az elmúlt évezredben azért volt különös, hiszen az én irodalomkönyvemben Dávid fügefalevélbe öltözött, nem hagyták a tankönyv szerzői, hogy éretlen kamaszok vihorásszanak a reneszánsz költészetéről szóló órákon. Egy fügefalevél ma is látható Londonban, de ezt nem a márvány viselte, hanem annak gipszmásolata, amit Viktória királynő kapott Firenzéből. Nagyon meztelen volt, hát öntöttek hozzá egy korhű fürdőnadrágot.

Jó, elmúltak azok az idők. De ne vigyük túlzásba a nagyképűsködést meg a lebarbározást.