Bús busók

Maszkot visel a Pintér Béla Társulat a Vérvörös, törtfehér, méregzöld című előadásban, de nem a szokásos arcmaszkot, hanem a szájat, orrot, szemet eltakaró, ördögszarvas busófejeket. Még világítanak is. Bejönnek vele, és, mondhatni: az előadás el van kezdve. Be is lesz fejezve, és próbálom nem ellőni a poént: Oidipusz-történet. Bevallottan, nagyon hamar az, csak az a kérdés, hogy mikor esik le a húszfilléres. Az ötödik percben, amikor a szfinxet emlegetik, vagy a hatodikban, amikor elkezdik felsőbb utasításra a bűnöst keresni. Vagy az előadás előtt, hiszen a színlapra is rá van írva.

A történet kétszáz év múlva játszódik, az Újpesti Piac kétszáz éves lépcsőinél. Magyarországon megint vírus tombol, de tombolt már egy korábban is, aminek következtében a világos bőrű lakosság nagy hányada elpusztult, a cigányok lettek többségben. Más nem nagyon változott.

Valahogy ez volna a lényeg, legalábbis remélem, hogy nem bennem van a hiba, amikor nem kezdek el rasszizmust kiabálni. Mert látom, hogy kiabálnak, hogy sokan vannak, akik szerint ez most mellé ment, hogyhogy a cigányok veszik át a hatalmat, mi ez, ha nem kocsmai hőzöngés, többen vannak és egyre többen, előbb vagy utóbb…

Bocsánat. Úgy tetszettek megismerni Pintér Bélát, mint aki kocsmai módon hőzöng? Vagy csak hirtelen megőrült, egy darab erejéig? Vagy bizonyos szavak, mondjuk az, hogy cigány vagy testvérem nem ejthetőek ki ezentúl a színpadon? Ami valóban történik, az nem számít? Hogy a ruhák csillognak ugyan, de nem gúnyosan, hiszen nagyon is szépek, leginkább Indiára utalnak. Hogy a szereplők neve valóban cigányos és sok orron át kiejtett á hang van a beszédükben – de erről ki tehet? Nem lehet (egyelőre) úgy cigányokat ábrázolni a színpadon, hogy a főhőst báró Rhédeynek hívják, és raccsol. Ebből értünk.

A szövegre tessék figyelni. Ha rasszista volna az előadás, jönnének a sztereotípiák, a cigányok munkakerülők, lopnak, verekednek, putriban laknak, és nem is akarnak máshol. Nem erről szól az előadás. Viszont sok minden egyébről, ha épp a társadalmi-politikai tanulságokat keressük, akkor arról, hogy a többség elnyomja a kisebbséget, nem csak elnyomja, de gyanakszik és utálkozik is közben, hogy magára igazítja a múltat és a jelent, megváltoztatják a repülőtér nevét (Dankó Pistára). Ha cinikusan nézem: teszi, amit kell. Amíg meg nem jön a járvány. Vagy utána is.