Anda Géza kevés éve

Jövőre lesz százéves Anda Géza, ma még fiatal, és, sajnos örökre fiatal, nem készültek róla ősz-kopasz fényképek, ötvennégy múlt, amikor meghalt. Magyarországon sokáig nem nagyon beszéltek róla, nem tiltották, nem volt miért, 1941-ben költözött Berlinbe, és két év múlva otthagyta Furtwänglert, a nehezebb utat választotta Svájcban. Aztán minden összejött így is, még Budapestre is visszajött a hatvanas években két koncertre, de sokat mégsem beszéltek róla. Én lemezkatalógusban láttam a nevét először, a Géza név sok kétséget nem hagyott afelől, hogy ugyan hová valósi ez az ember. (Azóta ez is bonyolultabb lett, a leghíresebb mai Géza, Ben Geza Affleck még véletlenül sem magyar.)  Már akkor is apró, fehér kereszt jelezte Anda neve mellett, hogy nem él. Emlékét ápolja özvegye, háromévente Anda-verseny van Zürichben. Hortense Bührle-Anda a nagy Bührle család tagja, gyáriparosok és művészetbarátok, a Bührle-gyűjtemény Zürich egyik büszkesége, és okkal. Ezen túl…

Hát persze, a lemezek. Bárki Bartók zongoraversenyt rögzít, meg kell küzdenie azzal, hogy megemlítik a recenziókban az Anda-Fricsay változatot, aminek körülbelül semmi értelme nincs, valaha azt hitték, ők a legnagyobb szakértői a témának, mégiscsak magyarok, de a lemez annyira nem jó. Aztán ott van a Mozart-összes, az valóban elég kiegyensúlyozott sorozat, nem lehet vele nagyot hibázni. És van maga Anda. A személyes üzenet, úgy értem, a személy üzenete. A fényképeken olyan, mint valami egyetemi tanár, aki újabb és újabb évfolyamokkal szeretteti meg, mondjuk, az angol irodalmat. A szemüvege meg a kordnadrágja, pulóvere elképesztően vonzó volt számomra: ha van értelmes élet, ez lehet az. Zongorázni és festményeket nézegetni. A kettő között olvasni.