A tegnapi szenzáció az volt, hogy Bob Dylan eladta összes dalának szerzői jogát a Universal kiadónak. A mai feladat az volna, hogy rájöjjön az ember: miért? Minden szenteskedés és szemforgatás nélkül kérdem, hogy minek neki az a rengeteg pénz. Mert tényleg sok, a hírek szerint 300 millió dollár, abból sokáig lehet éldegélni. De eddig is bejött a pénz, Dylan nem szemérmeskedett, ha kérték a dalt, ő adta, filmbe is, reklámba is. A Nobel-díjért is járt valami apró. Egyébként is Dylan 79 elmúlt, szép, hosszú öregséget kíván neki az ember, de ennyi pénzt már nehéz elverni ebben a korban. Valamikor a hetvenes években volt egy kutatás, hogy kit mennyire változtatott meg a pénz, nem a személyiségeket, csak a szokásokat. Ehhez a háztartási hulladékokat tárták föl a kutatók, ki milyen ékszerdobozokat dob ki, honnét rendeli a pizzát, és hasonlókat. Ha jól emlékszem, egyetlen ember volt, aki fölött nem volt hatalma a pénznek, ugyanúgy élt, mint korábban, ugyanazokat a szemeteket dobta ki, mint régen, és az Bob Dylan volt.

Akkor tényleg minek az a rengeteg pénz? Hajfestékre? 

Az igazi válasz az, hogy fogalmam sincs. Ha tippelni kell, akkor azt mondanám, hogy ott akarta tudni a dalokat, ahol érdek fűződik a továbbélésükhöz, hogy ki akarják azokat újra és újra adni, továbbra is szóljanak mindenféle filmekben, az emberek meg füleljenek, hú, de jó kis szám, ki írta. Hát a Zimmerman bácsi.