Biztosan kell némi filmi kiéhezettség ahhoz, hogy örömmel nézze az ember az HBO-n a Szabad szavak (Let Them All Talk) című filmet, de a kiéhezettséggel nincs is gond, ha valamit, akkor sorozatokat néztem az elmúlt évben, és, ha jól emlékszem, egyikben sem szerepelt Meryl Streep.

Lehet mondani, persze, hogy ebben sem, mert a rendező, Steven Soderbergh megfosztja őt a szemétől, nagy, vastag szemüvegeket kell viselnie végig, mégiscsak írónő, akinek élete alkonyára a látása elhomályosult, és egyébként sem szereti, ha belelátnak a lélek kihallgató tükrén át a lelkébe.

Vannak itt rendezői fogások, és van hajó is, ami, legkésőbb Fellini óta tudható, mindig több, mint hajó, világmodell, ahol megférnek egymás mellett a különböző társadalmi csoportok, van, aki fűt, és van, aki első osztályon utazik. De Soderbergh javára legyen mondva, itt nem fűt senki, és hiába hiszi az ember, hogy a film a kikötőig tart, mert az utasok kiszállnak, és mennek tovább.  

Többet nem mesélek róla. Nem a világ legjobb filmje, de öt olyan színész játszik benne, akik a menetrendet is egész szórakoztatóan el tudnák szavalni. És Meryl Streep énekel is. Tudom, nem meglepő, hogy mennyire jól énekel, ott a Mamma mia! is a múltjában, de egy pár soros, kíséret nélküli dalt dünnyög, képen kívül, és benne van mindaz, amiért néha dalra kell fakadni, ami több, mint a dallam és a szöveg véletlen egybeesése térben és időben, sokkal több, mert épp a kilépés térből és időből.

Azért fontos a pillanat, mert épp az HBO sorozatában, a Tudhattad volnában énekel Nicole Kidman. Ő a főcímzene, Dream A Little Dream of Me, és igazán jól énekel, de valamiért mégis lehetetlenül unalmasan, mert pont az nincs meg benne, ami többé tenné a dalt önmagánál, ami ezeket a rezgéseket és zsendüléseket kelti a hallgatóban. Igazán sokra tartom Nicole Kidmant, nemcsak sokra, de jónak is, hanem azért vannak még különbségek.