Pár napja lelkendeztem a Cambridge-i King’s College évszázados kórusáért, ez most egy másik királyi kórus. A londoni King’s College Hospital kórusa. Nem lehet több 72 évesnél, 1948-ban alapították a kórházat magát, és most épp nem is létezik a kórus, hiszen együtt énekelni nem szabad. Nem szabad, de azért lehet, internetes kapcsolatban, és ha már így, akkor bevettek az ápolók és orvosok közé néhány agyműtött beteget is.
Nem tudom, mitől olyan megindító, ha ez a szó elég erős (inkább nem) a betegség, gyógyítás, remény miatt, vagy mert tényleg egészen jól énekelnek, szép hangú szólistákkal. Vagy épp ez a zene ilyen, Adolphe Adam műve. Ő is érdekes, mert rengeteg zenét írt, és majdnem semmi nem jött össze neki az életben. Csak a Giselle, meg ez a karácsonyi dal. Meg A longjumeau-i postakocsis, vagy legalább abból a tenorária, eszelős magassággal, még Pavarotti sem énekelte, ha jól tudom. Csak Gedda. Meg Kelen Péter.
Nem jöttem rá, mitől hat. Biztos van néhány kép, ami segít, leül valaki a zongorához, de mielőtt az első hangot leüti, jön a telefon, hogy emergency. Tudom, hogy hússzor vették föl, amíg sikerült, de akkor is. Alszik a cinikus, és álmában ezt hallgatja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.