Bing Crosby természetesen a fehér karácsonyról álmodik, ami lassan hetven éve része a karácsonyoknak. Egy kicsit túlzok vele, de először valóban 1941-ben hangzott el az Irving Berlin-dal. Maga Berlin állítólag tudta, mit írt, azt mondta nemcsak a legjobb szám, amit addigi életében megszült, de a világ valaha írt legjobb dala. Nem tudom, nekem azért a Leiermann is bejön Schuberttől. Ami Bing Crosbyt lleti, először állítólag csak annyit mondott, nem lesz ezzel semmi baj. És nem is lett, 50 millió eladott kislemezről beszélnek a krónikák. Persze, csak beszélnek, ennél bonyolultabb a helyzet, egyrészt azért, mert akkor nem mértek még olyan nagy pontossággal a slágerlisták és lemezboltok, másrészt azért, mert az 1942-es első megjelenés után újra kellett venni a dalt, majdnem ugyanabban a formában és tempóban, mert elvásott a matrica, amiről a korongokat nyomták.  Tény, hogy a film, amelyhez készült, a Holiday Inn még nem a White Christmast-t gondolta első számú slágerének. Az is tény, hogy pár év múlva Crosbyval már egy White Christmas című filmet forgattak.

Közben volt háború, Bing Crosby, mint jó hazafi, jelentkezett is önkéntesnek, mondták, hogy szó sem lehet róla, nagyobb szükség van rá énekesként, mint ágyútöltelékként, mehetett a frontra énekelni, százezer síró, marcona, amerikai katonának, hogy álmodhatnak csak a fehér karácsonyról.

Ez a dal egyik meglepetése, ha belegondol az ember, nincs benne semmi kétségbeejtően nosztalgikus, Berlin (a legtöbbször kimaradt bevezető szerint) Los Angelesben nézi a pálmákat és narancsfákat, és arra gondol, hogy karácsonykor mégis a hó az igazi díszlet. Az Annie Hall-ban ez már poén, hogy rövid ujjú trikóban sétálgatnak a szörnyeteg emberek, miközben a drága New Yorkban esik a hó. Valami mégis megpendíti a szív húrjait, mert emlékszem, bécsi nagybátyám mindig megállt, ha karácsonykor az épp soros operaénekes álmodozott a fehér karácsonyról, és mindig beénekelte azt a sort, hogy „children listen”. Mindig csak ezt a sort, talán azért, mert az előtte való rímet nem értette pontosan (glisten – nem mindennapi szó), de talán csak a száncsengőre figyelő gyerekek miatt.

Hogy a trópusokon felnövő vén trotlik álmodoznak-e havas karácsonyról – fogalmam sincs. Látom, hogy nálunk még tart az álom, hallottam az utcán, hogy van, aki számon tartja: nyolc éve volt utoljára fehér karácsony. Ha tényleg így van, akkor ma már kiskamaszok fújják Berlin nótáját.