Mindig vicces, amikor egy könyvet egy másikkal akarnak eladni. A Harvard tér című Aciman-regény borítóján az áll: A nagy sikerű Szólíts a neveden szerzőjének legújabb regénye. Elképzelem, amikor először játszották Beethoven Ötödik szimfóniáját. A Negyedik szimfónia szerzőjének legújabb műve.
Ami a Harvard teret illeti: kétszáz oldalon át várja az ember, hogy történjen valami. Akkor rájön, hogy ez az a regény, amiben nem történik semmi, nem az eseményekről szól, hanem valami belső utakról, amelyek nem vezetnek sehova, és nem is nagyon izgatják az embert, mivel a belsőben sem történik sok dolog, és a végén ott állunk a Harvard téren. Behülyítettek, ez van. Biztosan ez valami korai regénye André Acimannek, ami attól lett érdekes, hogy siker lett a Szólíts a neveden. Vajon miért adták ki, ha annyira nem jó, megérezték benne a lehetőséget? Csakhogy ez sem stimmel, a Harvard tér a későbbi, éppenséggel lehetne ideális találkozás egy érett íróval, akinek aztán szépen föl lehet göngyölíteni az életművét.
Most akkor göngyölítsem? Mert a Harvard tér figurái csak olyan körülbelül megírt lények, egyáltalán nem foghatóak, alig elképzelhetőek, még csak rokonszenvet sem könnyű érezni irántuk. Akkor göngyöle? Milyen alapon? Mi legyen a következő? Amit Aciman maga a legjobbjának tart, a Nyolc fehér éjszaka, vagy a Szólíts a neveden betűformában? Vagy hagyjuk egymást békén?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.