Ez látszott a legpihentebb agyú ötletnek, hogy nagy és közkedvelt művészeknek megörökítik a lábnyomát az Operettszínház előtt. Az ihletet könnyű volt követni, olyasmi, mint a hollywoodi csillagok aláírása, van hasonló Bécsben is (talán ők utánunk kezdték), híres muzsikusok és aláírásaik, de ebből mi lesz? Bokatörés nézői részről. Tiltakozás művészi oldalról, tönkrement a cipőm a forró ólomban. (Tudom, nem abba mártják a lábakat, de mégis valamibe, ami biztosan ragad.)
Most már látni, hogy az ötlet nem volt rossz, csak szomorú. Mert a dolog természete miatt egyre több lesz a halott lábnyom, a megismételhetetlen lépés, mintha a lábnyom is bizonyíték akarna lenni: tényleg itt jártak. Tényleg, tényleg, nem mese. Óriások a földön.
Vagy nem óriások. Mert Polgár Lászlóban arra sok hajlam nem volt, hogy önmagára, mint földöntúli lényre tekintsen. Vagy hogy ezt várja el mástól. Aztán mégis mekkora volt, még óriásnak is. Már a lába is 48-as.
Ma volna 74 éves.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
András L 2021.01.01. 09:19:58
Ez egy kicsit más, de most hallgattam:
youtu.be/fKeIQhKlnvs
BÚÉK!