Már csak hármat kell aludni, és meg lehet nézni az Opera új Szöktetését. A nagy Mozart-operák közül ez a legkisebb, és valószínűleg ez a legnehezebb is, legalábbis színdarabként, vagy rendezői szempontból. Ha a korábbi hazai felújításokra gondolok, két jelentős rendező is elvérzett Szelim basa palotájának fokán, Gazdag Gyula se nagyon tudott mit kezdeni a darabbal, Kerényi Miklós Gábor is valami szörnyű humorkodást hozott össze belőle. Ehhez képest most mégsem rettegek előre, Vecsei H. Miklós ha elesik, se kerül rossz társaságba, ha talpon marad, akkor végre van egy új remény az operaházi csillagok háborújában.

Amíg ez ki nem derül, igazából a szöveg érdekel, mert Varró Dániel újrafordította a darabot. Legfőbb ideje volt, a Szöktetés nemes versenyben volt a legostobább magyar nyelvű librettó díjáért, pedig erős a konkurencia. Csakhogy a nemes versenyből az idők során sokan kidőltek, mivel az eredeti nyelven való éneklés lett a korszerű vezérelv. Ez azonban egyelőre nem vonatkozik a vígoperákra és a daljátékokra, mégis furcsa, hogy a szerelmesek magyarul társalogjanak, aztán németül énekeljenek egymásnak. Török ruhában. Mindenesetre alighanem elveszítjük Hevesi Sándor annyira ostoba, hogy már jó fináléötletét: „akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”. Nem fogok sírni utána.