Azon gondolkodom, vajon melyik Varázsfuvola-felvételt hallgatta Szabó Lőrinc, miközben verset írt Mozart hallgatása közben. És a rádióból szólt vagy lemezről? Talán inkább a rádióból, akkoriban egy jó (vagy akár rossz) Varázsfuvolát nehéz lett volna itthon beszerezni.
Igazából, persze, azon gondolkodom, hogy vajon igaza van-e a versnek, ez volna Mozart lényege, a derű óráinak számolása. Mert rögtön tiltakozna az ember, ez már megint a szokásos, vagy akkor szokásos félreértés, mintha ez volna a megoldás Mozart művészetére, gyermeki lélekkel és kedvvel keresztülsétálni tűzön, vízen, Zauberflötével a kézben. Miközben azt is tudja az ember, hogy Mozart nem megúszós zeneszerző, elmerül fájdalomba, bánatba, életszintű szomorúságba. Csak föl is jön belőle. Mintha akkor még nem lett volna művészeti elv, hogy csak kínból lehet zeneművet alkotni. Kínból kell és örömből, és ha nehéz az egyikből átszökkenni a másikba, akkor még mindig ott van a vállrándítás lehetősége, van öt másodpercnyi idő két tétel között, hogy azt mondja a piros kabátos versenyző: beszéljünk valami másról.
Azt mondanám: nem csak a derű óráit számolja. Ami, persze, semmit sem változtat a vers értékén.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aurora86 2021.01.27. 08:32:00
A vers a szöveg szerint - és a sebtiben előtúrt internetes adatok alapján is - 1956 tavaszán született. Az Arcanum adatbázis segítségével kikerestem, hogy mikor játszott Varázsfuvolát a Magyar Rádió ebben az időszakban:
Mércius 3-án 9 óra 20-kor a bajai Állami Zeneiskola adta elő a tercettet és a quartettet.
Március 13-án 23 órakor Dénes Vera gordonkaestje volt, Beethoven változatok a Varázsfuvola egy témájára is a műsoron volt.
Másnap, 14-én rögtön 5 óra 10-kor a nyitány az Angol Szimfonikusokkal, Toscanini vezényelt, majd Sarastro áriája Székely Mihállyal
Ez utóbbit megismételték 16-án
18-án Szabó Lujza énekelt
28-án a Hamburgi Állami Operaház adta elő a papok karát
Április 1-én Székely Mihályra esett ismét a szerkesztők választása
Április 8, Alpár Gitta áriázott
És innentől egy meglepő szünet júniusig.
Soha nem fog kiderülni, de talán lőjük be a március 14-ét, akkor volt a legnagyobb produkció és feltételezzük, hogy Szabó Lőrinc korán kelő volt.
stolzingimalter 2021.01.27. 19:47:37
Atestan 2021.01.28. 10:14:56
tamtkr 2021.01.29. 16:12:22
hanem azt mondja itt a költő, hogy az ÉN SZÁMOMRA az óra, amikor hallgatom Mozartot (kinek zenéjében ott az egész élet, derű és ború és küzdelem, és süket hülye mindenki, aki a Varázsfuvolát egy XVIII. századi Óz musicalnek hallja, ámde mellőzöm ezen állítás kottapéldákkal alátámasztott kifejtését jelen versemben, hiszen én mégiscsak egy hányatott sorsú költő vagyok, egyébként is most 1956 tavasza van, midőn a kis Fodor Géza már járja szorgalmasan az általános iskola felső tagozatát, a zenetudományi részleteket majd megírja ő), szóval én, a költő csak azt akartam volna itten mondani, hogy ennek a (nem maradéktalanul derűs) zenének a hallgatása az én bús életemnek a maradéktalanul derűs órája.
stolzingimalter 2021.01.29. 17:28:22