Ha jól tudom, egy dal vagy egy zenés darab jogdíján egyenlő arányban osztozik zeneszerző és szövegíró, amit pontosan soha nem értettem, az ember mindig azt képzeli, hogy körülbelül mindegy, mit énekelnek, ha jó a szám. „Hideg hajnalon annyit mondhatnál, mit kezdj magaddal, szívem érted fáj még”. Ennek vajon mi lehet az értelme? Aztán mégis mekkora sláger volt. Persze, vannak látványos ellenpéldák is, a húszas években volt egy Eisemann-dal, Kicsikém, ma ne várjon címmel és kezdősorral, nem nagyon izgatott senkit. Aztán az új szöveggel az lett belőle, hogy Köszönöm, hogy imádott.

Azért az alaptételt, már hogy úgyis mindegy, mit énekelnek, elég könnyű bizonyítani. Hogy elhagyjuk a könnyű műfajt, ott van a Bánk bán híres duettje Bánk és Gertrúd között. Bánk bán, te itt? Mire Bánk azt feleli, hogy én vagyok. Csakhogy a kérdés nem az volt, hogy Bánk bán, te vagy, hanem hogy ő ott, mármint a királyné szobájában. És folytatódik ez az egymás mellett beszélgetés: a sértő vagy sértett van itt? Igen vagy nem, egyre megy. De arra, hogy a sértő vagy sértett nem válasz, hogy igen vagy nem. Meg lehet érteni, de azért nem illik össze a párbeszéd két fele.

Amennyire tudom, ez rajtam kívül senkit nem zavar. Sőt, engem se nagyon.