Dudora

Amikor nagyon ifjú korában először vagy másodszor járt Pesten Maxim Vengerov, a  sajtóbeszélgetésen elmondta a jól begyakorolt történetét arról, hogy a nagypapája azt akarta volna, hogy súlyemelő váljék a kis unokájából. Nevettünk és hüledeztünk: ebből a kis angyali tehetségű legényből?

A mai Vengerovon azért látszik, hogy mire is gondolt a kedves nagypapa, van benne némi masszivitás. Mintha ennek megfelelően változott volna a hegedűhangja is, erőteljesebb, súlyosabb, földibb lett, de ez egyáltalán nem hátrány, kényszerből vagy egyszerűen az idővel változva Maxim Vengerov ma nem ugyanaz a hegedűs, mint az ezredfordulón volt. Nem baj, az ember nem versenyezhet egy életen át a régi önmagával. Elsőre meghökkentő, ahogy a Mendelssohn Hegedűverseny nyitódallama megszólal, aztán megszokja az ember és megszereti ezt a játékot, ezt az egyéni és eredeti értelmezést. Kísérni mindezt nyilván nehéz, nem idomulhat egy egész zenekar a szólistához, vagy csak bizonyos fokig, így maradt ez a kettős élmény, főleg a mű harmadik tételében, ezt írta Mendelssohn (ez a zenekar), és ezt így értelmezi Vengerov. Nem is kell dönteni a kettő között, megférnek egymás mellett.

A zenekar a MÁV szimfonikusok, rááll a kezem a hülye viccre, hogy MÁV szimpatikusok, mert tényleg azok, odaadással, figyelemmel, mégis mosollyal a szájukon muzsikálnak, már akinek látszik a szája, mert a vonósok maszkban vannak. A mosoly pedig elsősorban nem a szólistának, hanem a karmester Takács-Nagy Gábornak szól, aki szokása szerint tíz centivel a föld fölött lebeg, amikor szól a zene. Amikor nem szól, akkor is, Mozart Haffner szimfóniája és a Beethoven Első előtt kis beszédeket rögtönöz energiáról, robbanásokról, Beethovennél elővesz a belső zsebéből egy levelet, Beethoven írta, és az az utolsó mondata, hogy mily szép ezerszeresen élni az életet.  

A lényeg persze az, amikor a szóból tett lesz, hogy tényleg így játsszák a két szimfóniát, feszes tempókkal, odapörkölnek a világnak. Talán a közönség hiánya miatt van, hogy a karmester a szokottnál is jobban belefeledkezik a zenélésbe, topog, dúdol, nyög. Látom a Müpa oldalán megjelenő kommentekből, hogy van, akit ez zavar. Mivel én is így hallgatom most őket, topogva, nyögve, néha dúdolva, legalább sejtem, mennyire türelmes velem a környezetem.