Van az a kicsi ház a Batthyány téren, szemben a Dunával, csak beljebb, voltaképpen már a Fő utcán. Eleve kicsi, de még kisebbnek látszik, mert a mai utcaszint alatt kezdődik, úgyhogy alaposan megmelengeti az ember szívét. Nyilván ez valami gyerekkori alapélmény, a kuckózás, mennyire jó annak, aki egész nap kuckózik – bár erről őket is meg kellene kérdezni. Nem is ez a lényeg, hanem a ház falán a domborművek, mindenféle bukolika, idomtalan gyerek pucéran rendetlenkedik a réten, látszik, hogy nem volt a szobrász szakma ifjú mestere, aki odaálmodta a jeleneteket a falra.

De mi maga a jelenet? Az idomtalan gyerek egy dobozból lepkét ereszt a világba. Vagy nem is biztos, hogy lepkét, denevérszárnyú kukacot, kölyöksárkányt, aki majd jól megnő, és minden évben egy ártatlan leányt kell neki feláldozni. Milyen jó is, ha valaki rossz szobrász, és kétségek között tudja hagyni a nézőt: ártatlan jelen vagy komor jövő?

Vagy ez már a megfejtés? Az idomtalan mi vagyunk, s az élet olyan, mit egy dombormű a Batthyány téren?