Azt hiszem, ez egy mandulafa a képen, és mivel Budán fényképeztem, a szó bővebb értelmében dunántúli is, úgyhogy azt tettem, amit Janus Pannonius, aggódtam, vagyis aggódom érte. Mert nincs még fecske a tájon, és ezek a nyavalyás éjszakai fagyok biztosan nem tesznek jót.

Persze, ez a bizonytalanság bosszantja az embert, és szidja a régi tanterveket, ami miatt még most is egészen jól le tudok rajzolni egy papucsállatkát, de nem tudom megkülönböztetni a bükköt a sziltől, hogy bonyolultabb faneveket most ne is keressek. De a régi tanterv miatt tanulta meg az ember, hogy Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott. Most úgy tűnik, mintha Weöres expressz ajánlva fordította volna Janus Pannoniust, a nyolc sorban kétszer is szerepel a sziget szó és a csoda is, viszont teljesen kimarad a Demophonra való utalás. Aki tud jobbat, csinálja vagy legalább mutassa.

Igazából csak azt akartam mondani, hogy mennyire tökéletes a metafora, azt hiszem, évtizedeken át nem gondoltam soha arra, amire a tankönyvek alapján kellene, hogy a költő saját sorsát látja a mandulafáéban, tökéletesen elég volt nekem annyi megoldásként, hogy aggódik a növényért, unja a telet és a hideget. Nyilván azért, mert a mandulafáért ma is lehet aggódni, de most mit idegeskedjek Janus Pannonius miatt?