Vasnyakkendő

Az Egy szerelem három éjszakáját adta valamikor a tévé, hát… Persze, nem illik igazán és szívből hápogni, mert annyira rossz volt a hangminőség, hogy nem lehetett végignézni, vagy legalábbis nekem nem sikerült. De azért nem hinném, hogy megjavult volna a film az idők során, túl sokat akart belepakolni a rendező Révész György, miközben épp az a darab lényege, hogy túl sok van benne, hogy musical nyelven tud beszélni a munkaszolgálatról, költői nyomorról, az elvett ifjúságról, elvett életről. Ha valami korszerűtlenné vált benne, az épp ez, a szöveg, amely köznapi akar lenni, és azt mondják, „örülj, amíg a főítész levág”. Amikor ezt először olvastam vagy hallottam, nem is értettem, mit jelent az, hogy levág valakit a főítész, kivégzésjellege van. Akkoriban talán azt mondták, hogy a kritika lehúzza a szerzőt, ami jó kifejezés, mert jelzi, hogy a kritikus lentről néz, odahúzza az alkotót, ahol ő van. Ma, ha jól sejtem, a kritikus fikázik vagy fejbe rúg, de lehet, hogy ez is túlhaladott nyelvi állapot.

De nem is erről akarok beszélni, hanem a dalszövegek szerzőjéről, Vas Istvánról. Vagyis nem róla, csak a nyakkendőjéről. Vannak képek Vas Istvánról, amelyeken csokornyakkendőt hord, vagy átlagos, lógó formátumot, de, legalábbis az idős kori képein, ha van kravátlija, akkor az tényleg valahogy kravátli, nincs csomó az ádámcsutka alatt, csak olyan szabad selyem. És nem tudom, mi a trükk. Csináltatott magának külön ilyen darabokat, vagy egyszerűen nem fűzte be a felső szálat a bog alá, attól marad az egész olyan lazán, szabadon. És ez vajon jelent valamit, apró szabadságharc, ha már nyakkendő, legyen ilyen, vagy semmit, így tetszett neki?