Van egy Esterházy-bekezdés, a hátvéd fölrúgja a csatárt, a bíró rohan, kezében sárga lappal, és kiabál a hátvédnek: mi a száma? Mi a száma? A hátvéd megáll, tesz egy tvisztelő mozdulatot. A számom? A Sugar Baby Love!
Tényleg, a Sugar Baby Love. Azóta változott a szó, mármint a két szó, a sugar baby jelentése, éppenséggel feltámadhatna újra tőle a régi sláger, de valószínűleg nem fog. A Rubettes együttes dala. Pontosabban, talán ez az egészben a legérdekesebb: előbb volt a dal, mint a Rubettes, stúdiózenészek vették föl, és egy Paul da Vinci művésznevű ember énekelte illetve sipákolta. Váratlanul nagy lett a siker, mindenki az együttest kereste, őket akarta fölléptetni, de nem volt együttes. Így aztán létrehozták gyorsan az igazi Rubettest, az egyetlen probléma az volt, hogy Paul da Vinci nem akart csatlakozni. De hát nincs pótolhatatlan ember, szerződtették helyette Alan Williamst, ő lett a frontember és a helyes fiú a csapatban. A tévéfelvételek úgyis playbackről mentek. Találtam olyan filmet is, ahol Alan Williams valóban énekel, nem megy neki könnyen, hogy finoman fogalmazzak. Attól még megírtak néhány hasonló számot, fejhangú bevezetőket és váp-suváp kórusokat, aztán az egész lassan leeresztett. Besurrantak a magyar irodalomba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.