Minimális tanulság

A művészetre reagáló művészet. Az ember csak legyint, és valami rég elkopott esztétikai közhelyet fontolgat, hogy a művészetnek nem önmagával, hanem az élettel kellene kapcsolatot keresnie és találnia, mintha az élet feltétlenül édesebb, szebb, fontosabb volna a művészetnél. Pedig ebben a tárgykörben is vannak azért egészen sikerült alkotások, mondjuk a Kreutzer-szonáta, hogy valami kézenfekvőt mondjak. Vagy szinte az összes film, amely mégis egy másik művészeti ágból, az irodalomból indul ki.  

Gergye Krisztián reagál mostanában tánccal különböző képzőművészeti alkotásokra, legutóbb Tarr Hajnalka képére. Na, ez is milyen, mondja a szkeptikus a cinikusnak, odaáll, aztán lemozogja, hogy mi van a képen.

Hát nem. Hát igen. Nem is tudom, az egyértelmű, hogy nagy a befektetés, hogy nem csak reagál Gergye Krisztián arra, amit lát, hogy nem azt látja, amit a legtöbben látunk, amikor elsétálunk vagy elsétálnánk a kép előtt, szép, melós alkotás, elfogadnám a lakásba, ha olyan lakásom volna. De itt egy félmeztelen férfi öltözik föl szép lassan feketébe, visszafelé játszott képsorokon. Közben rázza a mellét, mintha valami furcsa, szoptatási rituálét mutatna be. Bekerülhetünk így valahogy a nőművészeti sztereotípiába, hogy jó dolog ez, végre készülnek alkotások szülésről, szoptatásról, és közben nem vesszük észre, hogy épp olyan korlátoltak vagyunk, mint a politikusok, ha ebben a kérdésben szeretnének megnyilatkozni, ki tudja, miért.

Van egy Karinthy-elbeszélés, A tanulság a címe, szerintem látható a kapcsolat Gergye tánca és Karinthy története között. Ott elszakad a főhős életének filmje, és kénytelen végignézni az egészet visszafelé. Megsötétül a haja, visszaszökteti a feleségét az apjához, aztán diák lesz, túléli, majd elkapja betegségeket, selypíteni kezd, ellátja tejjel szoptatós dajkáját, a végén csak egy sötét helyiségre emlékszik, ahová valaki erőszakkal betuszkolja.

Akár jól látom, akár tévedek, van egy minimális tanulsága Gergye sorozatának. Nem az, mint a Karinthy-írásnak, hogy Kassák Lajos verseinek visszafelé ugyanúgy nincs értelme, mint odafelé, hanem az, hogy legalább ennyi időt kellene eltölteni a képek előtt, amennyit Gergye eltáncol előttük. Hogy esélyünk legyen megérteni, mit látunk.