Nincs nagyon sok Törőcsik Marival kapcsolatos színházi emlékem, és ami a leginkább mellbevágó volt, az voltaképpen nem is színházi, vagy nem kellene annak lennie. A János vitéz előadás végén az ő hangjával játszották be a tündérországi részt, tulajdonképpen a hangoskönyvet használta az előadás. De okkal tette, mert a hangszínében, a higgadt versmondásban annyi a szomorúság, hogy a szöveg egyszerre jelenti önmagát és önmaga ellentétét is. „Tündérországban csak híre sincs a télnek.” Közben azt is mondja: és abban meg mi a jó. Meg azt is, hogy nincs is Tündérország.
Nem is akarok mást mondani a halálhír kapcsán, csak hogy remélem, mégsem annyira rossz hely az a Tündérország.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.