Minden az 56-os emlékművel kezdődött. Nyilván nem, de ott tűnt föl először a rozsda. Mondták is, hogy direkt rozsda, ebben van az emlékmű jelentése, hogy elindulnak a nagy, rozsdás vasak, és mire baltaél vagy kaszaél vagy akármi lesz belőle, ki is fényesednek. (Mellékes, de annyira vicces volt még általános iskolában is, hogy a szöveggyűjteményben így szerepelt a vers: „Csattan a menny, és megvillan, elvtársaim, a kaszanyél.”) Mindenesetre a rozsda azóta vérszemet kapott, és terjed, egyre terjed.

Ilyenkor szokott az ember okoskodni: vajon kinek lehet valami üzlete a rozsdában? Mert amikor hetvenedszer kövezik le ugyanazzal az alkalmatlan anyaggal a Petőfi Sándor utcát, akkor azért lehet gyanakodni, hogy ez így is volt kitalálva, olyan követ rakunk le, amit évente újra meg kell vásárolni. De a fémiparban ki lehet a rozsdakirály? Mert rozsdás az Arany János utcai metrómegálló nagy szellőzője, A Várkert bazárt meg valósággal megeszi a vasoxid, egész falakat borít a matt, vöröses anyag, mint a magyar nemes őseinek fogason függő, véres kardját. Vagy sima építészeti közhely volna az egész, ha semmi se jut az eszedbe, futtasd be rozsdával?