Hogy Gyenisz Macujev tud dzsesszelni vagy legalábbis dzsessz-szerűen zongorázni, azt már lehetett tudni, itt is játszott vicces improvizatív betétet talán a Liszt 2. magyar rapszódiához. Hogy egy egész estét is erre áldoz, az azért eleinte kicsit aggályosnak látszott, de aztán az aggályok elmúltak. Egyrészt azért igyekezett a klasszikus alapok közelében maradni, másrészt az egész koncert olyan őrületkörnyéki volt, hogy józan megfontolások aligha játszottak szerepet. Moszkvában vették föl a műsort, de kifejezetten a Müpának és nekünk szánták, ha azt mondta, következik egy fiatalkori szerzeménye, a Bajkál-szamba, akkor elmondta, hogy a Bajkál egy tó, olyan, mint a Balaton.
Nem mindennapi manus. Három vendége volt, az egyik tizenegy éves, és balalajkázott, a másik körülbelül ugyanennyi, és dombrán játszott, a harmadik egy alig látó kislány, énekelt, zongorázott, tulajdonképpen ügyesen.
Abbahagyom a szavak keresgélését, tegnap kaptam egy levelet, és abban körülbelül benne van, amit mondani akarok.
Azért ez a Macujev se akármi, hogy az őrült kvalitásával meg hírnevével odaül kísérni gyerekeket. Nem mintha mindenkinek ezt kellene csinálni, de mástól még nem nagyon láttam ilyet, kivéve, ha a saját gyerekéről volt szó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.