Április 25 Itália felszabadulásának ünnepe, ebből az alkalomból ünnepi koncertet adtak a Scalából. Vagyis nem teljes koncertet, csak ünnepi bemutatót, Enrico Gabrielli szimfonikus variációit játszották a Bella ciao témájára. Nem hosszú, nem rémes, néha elmés is, ahogy kombinálja az olasz dalt Mahler 1. szimfóniájának lassú tételével, de már megint azt érzi az ember, hogy ha ez minden, mit a klasszikusnak mondott zenéből, vagy egy arra való mérsékelt méretű zenekarból ki lehet hozni egy ünnepi alkalomra, akkor lassan tényleg le lehet húzni a redőnyt, van elég zenemű a múltból, elég azokra koncentrálni.

Közben meghalt Milva is, a La Rossának, vagyis a vörösnek nevezett, szép hangú énekesnő, aki nemcsak hajszíne miatt kapta ezt a nevet, és hát, milyen a véletlen, neki is híres száma volt a Bella ciao. Megjegyzem, valamelyik lövészszázadnak is az indulója volt 1983-ban Zalaegerszegen, sokat kellett hallgatni, hogy „belacsó, belacsó, belacsó-csó-csó”. Milva egyébként az eredeti szöveggel énekli, szóval partizánok még nem szerepelnek a dalban, csak szerencsétlen, rizsföldeken dolgozó munkások, akik szúnyogok között álmodoznak a szabadságról.