Az a jó ebben a hideg tavaszban, hogy jobb pillanataiban a bőrén érzi az ember a művészetet. Mert vegyük például Radnótit és az Első eclogát. Azt mondja benne a pásztor:
|
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát, |
Régebben mindig azt éreztem, városi lény, hogy ez sehogy sem stimmel, áprilisban már nem vicsorít a pocsolya. De eljön a megfelelő április, és Radnóti igazolva van.
Ahogy igazolva van Schubert és Wilhelm Müller is, A szép molnárlány dalciklus, ahol azt énekli szegény csúf molnárlegény, hogy amikor majd elmegy a sírja mellett a lány, akkor a virágok előbújnak, mert der Mai ist gekommen, der Winter ist aus, eljött a május, vége a télnek. Na jó, de ha eljön a március, már akkor is vége a télnek, mondta odabent a gonosz manó, aki idén kussolni kénytelen, mert tényleg meg kellett várni a májust.
Ha lehet, azért itt megállnék. Nem szeretném, hogy Wagner is igazolva legyen, és június közepéig kelljen várni arra, hogy virágozni kezdjenek az orgonák, mint a Mesterdalnokok Sachs-monológjában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.