Kétféle szék van a Luxembourg kertben. Mindkettő fémből van, és mivel a kertet csak a megfelelő ki- s bejáraton lehet elhagyni, nincsenek rögzítve a földön, nem lehet ellopni őket. Talán nem is akarja senki. Szóval kétféle fémszék van, mindkettő zöld színű. Az egyik hagyományos, négy lába van, egyenes ülőkéje és háttámlája. A másik trükkösebb, a hátsó lábai rövidebbek, mint a hiénáé, ennek megfelelően az ülőke is egy kicsit hátrafelé lejt, beleül az ember, és rögtön relaxál, hátracsúszik, feje félrebillen, légzése ritmikussá válik. Ha akarja. Ha nem, akkor azért kényelmesen lehet benne olvasgatni, megfigyelni a világot, úgy tenni, mintha ez az egész Párizs csak arra volna, hogy a vendég magyarok szórakozzanak. Meg irigykedjenek.

Mondanom sem kell, melyik tetszik jobban. De nemcsak nekem tetszik jobban, szinte mindenkinek, számtalanszor láttam, hogy vannak még székek, de a hanyattesősek már mind foglaltak, vagy hogy emberek átköltöznek a hagyományosból a kényelmesbe, amint látják, hogy egy vagy kettő felszabadul.

Ennek ellenére a hagyományos és a nyugszékek aránya körülbelül öt az egyhez. A hagyományosak javára. Vajon miért?