Van az a kiapadhatatlan humorforrás a modern művészettel kapcsolatban, hogy a néző műtárgynak hisz valami hétköznapi, gyakorlati haszonnal bíró dolgot, vagy fordítva. (Nem úgy fordítva, hogy a gyakorlati haszonnal bíró dolog műtárgynak véli a nézőt.) Napi szinten ezt látta az ember a Ludwig Múzeumban, ahol a Müpa koncertközönsége viszonylag rendszeresen dobálta bele a papírszemetet a büfé előtt látható, félig nyitott ládába, pedig azt nem azért tették oda, hanem katarktikus szándékkal. Azt hiszem, szeretem ezt a tévedést, mert, persze, időnként hülyét csinál magából valami lelkes lény, de mégis fölemelt ujj, amely figyelmeztet: soha nem tudhatod. Nem tudhatod, hol leselkedik rád a szépség.

Nem azt mondom, hogy épp ebbe a hibába estem bele, nem hittem a tűzoltókészülékről, hogy hú, de szép Louise Bourgeois-mű, de annyira szép színű, harmonikus valamit csináltak a tömlőből, vödörből, oltóból, hogy tényleg csak a címke hiányzik mellőle. Pontosabban az is ott van, de nem az alkotó neve van rajta, hanem hogy merre kell szaladni, ha kitör a tűz a Pompidouban.