Ezt is a Don Quijotéból értettem meg, mármint Figarót. Nem az egészet, csak azt a viszonylag apró, de mégis jellemző részletet, hogy Figaro sokszor gitárral a kezében énekli a belépőjét. Miért? Persze, kíséri a grófot a második szerenád alatt, de addig még van egy kis idő, leakaszthatná a gitárt a falról is. Vagy bármi. Meg egyáltalán: az ember tudja, hogy a borbély nem csak hajakkal foglalkozik, fogat is húz és sebet kötöz, de miért gitározik?
A Don Quijotéban azonban van egy részlet, amikor a lovagi párviadalban legyőzött, és egy évre a falujába küldött Don Quijote azon töpreng, hogy mit is fog kezdeni magával az egy év alatt. Pásztornak áll, és rávesz még néhány embert, hogy együtt bukolikázzanak, őrizzék a bárányokat, közben meg dalokban és versekben zengjék el szerelmeik nevét. Ki is kell ehhez? Először is Sanson Carrasco, a diák, aki egészen jól versel, másodszor a falusi borbély, mert az meg zenél, ahogy általában a borbélyok zenélnek, és főleg gitároznak.
Nem azt akarom mondani, hogy Beaumarchais is olvasta a Don Quijotét, bár könnyen lehet. De ő maga járt Spanyolországban, onnét vitte haza a Figaro-darabok ötletét, és talán tényleg így volt még százötven évvel később is: a borbélyok danoltak és pengették a gitárt.
Már csak azt kellene eldönteni, hogy visszasírjuk-e ezt az időt. Énekeljen-e Zsidró Tamás miközben csattog az olló.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.