Ezt Kántor Péter mondta egy interjúban, mármint, hogy „felnőtt ember nem ír verseket”. Kivéve, ha költő.
Nyilván ez volt az oka, hogy annyira bámultam őt. Hogy költő volt. Meg annyira felnőtt. Meg annyira gyerek is, már csak méreteiből adódóan, mert hogy igen alacsony volt.
Biztosan a régi oktatásnak is köze volt hozzá, vagy annak az oktatásnak, amit én kaptam, hogy az emberi foglalkozások elérhető csúcsa számomra a költő. És Kántor Péter költő volt, amikor először láttam-hallottam őt és róla, épp a saját versét mondta, és az is meglepő dolog volt: nagyon jól mondta. Az Úrral beszélgetett, hogy Menny vagy Pokol, arra tisztább a klíma (dehogy a klíma, a dunyha), erre jobb a konyha, de hát neki csak a Balassi-Stollár sarok.
Szóval, hogy költő volt, és efelől valahogy soha nem is volt kétség bennem, már hogy ő azokkal egy társaság, akiket tanultunk, Petőfi Sándornak vagy József Attilának. Ennek valahogy semmi köze nincs a színvonalhoz, csak a játéktérhez, mert az ember egy idő után rájön, hogy nincsenek rossz versek. Amik rosszak, azok nem versek, amik versek, azok nem rosszak. Aki felnőtt korában verset ír, az költő. Kántor Péter.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.