Lehár Leningrádban

Közismert, hogy Bartók a Concerto negyedik tételében történetet mond el a zenével. Megszólal egy lágy dallam, és már épp kibontakozna, amikor félbeszakad minden, vadul, durván, szinte sikoltozva egy másik dallam jelenik meg. Mintha valaki szerenádot adna, de jönnek a katonák vagy csendőrök, vagy nem is tudom, kik, és beleröhögnének a képébe, mindannyiunk képébe, nincs itt szépelgés, kiskomám, csak pálinka meg csizmasarok. A zene, amit ezek a csizmások játszanak, hallgatnak, vagy csak szimbolizálja őket, mintha A víg özvegy volna, Daniló belépője az első felvonásból, vidám dalocska. Azt is lehet tudni, hogy Bartók nem volt nagy Lehár-rajongó, de érthető is, nem éppen azonos elvek és célok vezérelték őket, és rövidtávon mindenképpen Lehár volt a sikeresebb.

Továbbá (most kezd érdekes lenni) A víg özvegy részlete Sosztakovicsra is utal, akire, amennyire meg lehet állapítani a levelekből, Bartók szintén féltékeny volt. Ez is érthető, ott van Amerikában, tudja magáról, hogy ő a világ egyik legnagyobb komponistája, és nem vele foglalkoznak igazán, nem ő van a Time magazin címlapján, hanem a nála huszonöt évvel fiatalabb kolléga. Aki a Leningrád szimfóniában épp ezt a dallamot használja, épp ugyanezzel a céllal, a derűs léhaságból fenyegető és megállíthatatlannak tűnő induló lesz, ahogy ma prózára szoktuk fordítani Sosztakovics zenéjét: ez jelzi az oroszokra, vagyis hát a szovjetekre támadó németeket. Kicsit bőbeszédűbben, mint Bartóknál, a Concerto 4. tétele jóindulattal négy perc, a Leningrádi szimfónia első tétele viszont nem fér bele fél órába. Így aztán az is lehetséges magyarázat a téma azonosságára, hogy Bartók csak azt akarta megmutatni Sosztakovics-rajongó megrendelőjének, a karmester Serge Koussevitzkynek, hogy ő tizedannyi idő alatt el tudja mondani ugyanazt.

Igazából az is foglalkoztat, hogy vajon ugyanazt mondják-e. Mert Sosztakovics Sztálin alatt rájött, hogy a zenébe sok dolgot bele lehet magyarázni, vagy épp bele is kell magyarázni, ha életben akar maradni a szerző. Persze, jól hangzik, hogy itt vonulnak a nácik, hogy elpusztítsák Leningrádot, és ha ma valaki a szimfóniát hallgatja, aligha tud megszabadulni ettől a képtől, de Sosztakovics állítólag már akkor felvázolta a tételt, amikor a németek még nem is indultak meg kelet felé. Továbbá, Bartókkal ellentétben Sosztakovics nem utálta sem Lehárt, sem A víg özvegyet. Daniló belépőjének egyébként magyarul az a szövege, hogy „az Orfeum tanyán” (vagy inkább tanyám?), az eredeti német és az orosz azonban ennél konkrétabb, a párizsi Maximot említi. És Sosztakovics fiát hogy hívják? Bizony, Maxim.

A rejtélyt, ha rejtély, biztosan nem én fogom megoldani. Csak annyit akartam mondani, hogy utálhatják egymást, az én lelkemben egész jól megférnek mind a hárman.