Otthon ez nem tűnik föl, de Dante-év van, halálának hétszázadik évfordulója, és ebből, amennyire tudnak, ügyet csinálnak az olaszok. Az üdülőhelyen, ahol vagyok, például a kirakatokkal próbálkoznak, nem sok sikerrel, nincs különösebb értelme, két doboz spagetti mellé odatenni az Isteni színjátékot. Viszont jégkrémben van Pokol, Purgatórium és Paradicsom, illetve egyszerre csak egy, elosztották a limitált kiadást háromszor két hónapra, és már a Paradicsomnál járunk. Ha valakit érdekel, fehér csokis, rózsaszín csokis, belül pedig pisztáciás.
Arra mindenképpen jó, hogy eszembe juttatta a kedvenc soraimat a Paradicsomból, mondom is: „Ne higgye Márton gazda s Berta asszony, hogy mert ezt lopni, azt áldozni látta, azért az Úrnak végzésébe hasson: az fölkelhet, ez elbukhatik – hátha.” Ez a „hátha” mindig gyanús volt, mert túlságosan is rímnek való, a „látta” hívja, viszont a mondat végére nem illik, olyan, mintha nemcsak a fölkelésben, de az elbukásban is bízna Dante. Utána is néztem, és persze Dante nem pongyola (nem mintha Babits az szokott volna lenni), a hátha csak nekünk van ott, magyaroknak, nekünk van reménnyel tele a mondat. Fölkelhetünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.