Most mi a baj?

Könnyen csúszik Zelei Bori első regénye, és van egy adag jó tulajdonsága. Témaérzékeny, vagy világérzékeny, vagy hogy is mondjam, szóval az azonos neműek szerelméről szól, anélkül, hogy nagy betűkkel kiírná magára: MOST AZ AZONOS NEMŰEK SZERELMÉRŐL SZÓLOK, ÉS NAGYON EMBERIEN. A szerelem, az szerelem, sötét verem, meg világos terem, mikor hogy. És jól is indul, az olvasó oda lát, ahová egyébként nem, huszonévesek 2005-ben, buliból buliba, nekem ezt nem sikerült megtanulnom, valahogy mindig rosszul

éreztem magam, ha zajban inni kellett. De most csendben olvasom, milyen, amikor mások zajban isznak. Meg táncolnak. Meg telefonálnak, hiszen ettől Csörög a könyv címe. Mondjuk annyit nem táncolnak és annyit nem is telefonálnak benne, de mindegy, egy kis rejtvényecskével több, hogy akkor miért is ez a cím.  

Nem ez a baj, hanem hogy ezen a betekintésen túl már nem látok semmit. A történet nem történet, aztán, hogy mégis legyen valami, oda van csapva egy másik történet, aminek igazán nincs se súlya, se különösebb értelme, az utolsó lapokon úgy tesz az író, mintha az igazi probléma az volna, hogy miért is olyan furcsa az Andris nevű szereplő, aki addig igazi mellékszereplő volt, ha furcsa, hát furcsa, kit érdekel. Azért, hogy legyen egy látszatmegoldás, igazán kár vele ennyit vesződni.

Lassan, de biztosan ereszt le a ... nem akarok lufit mondani, mert annál jobb az egész, de leereszt a strandlabda. Nem volt rossz játszani vele, de nem olimpiai sportág.