Nem az Avatarról lesz szó, hanem arról, hogy néhány éve szavaztak az olaszok, nyilván nem kötelezően és nem általános érvénnyel, hogy melyik a rájuk leginkább jellemző olasz sláger. A távolból azt mondtam volna, hogy biztosan a Lasciatemi cantare nyer, nem bonyolult dallam, és a világképe is elég problémátlan, hadd énekeljek gitárral a kezemben, hiszen igazi olasz vagyok.

Végül is: nem. És még csak nem is az Azzurro nyert (bár az előkelő második helyen végzett), hanem egy nála is régebbi Domenico Modugno-dal, a Volare. Igazából nem is ez a dal címe, hanem az, hogy Nel blu dipinto di blu, kicsit így rémálomszerű, hiszen így is kezdődik: azt álmodja a lírai én, hogy kékre festi a kezét és az arcát, aztán fölrepül az égbe. Mégis avatar?

De mi a közös a két dalban? Hát persze, a kék. Véletlen? Vagy az olasz kékmánia? Ez mindig rejtély számomra, most sem fogom megfejteni, hogy ha van egy ország, amelynek piros-fehér-zöld a zászlaja, akkor a sportban ők vajon miért kékek. Van ennek valami titkos jelentése? A trikolórt csak ránk erőltették, az egységes Olaszország nevében, de mi igazából kékek vagyunk? Kékben még egységesebbek, akkor tényleg nem számít, hogy a balszélső szicíliai, a jobbhátvéd meg dél-tiroli?

Tényleg nem tudom a megoldást, de elismerem, hogy vannak ennél fontosabb kérdések is a világban.