Aki követi a klasszikus zenei lemezek sorsát, látja, hogy a kiadók egyre inkább a múltba fordulnak. Egyre kevesebb a jelentős új album, viszont az archívumok csodás kincseket rejtenek. Óriási dobozok jelennek meg, teljes életművek, Ormándy felvételei valami százhuszonöt korongon, Stravinsky összes, Stravinsky Bernstein-összes, mindjárt két változatban. Ali baba barlangja nyílt ki, csak azt nem tudom, hogy hányan akarnak részesülni ezekből a kincsekből. Ősszel a Philipsből lett Decca kiadja a náluk lévő összes Kocsis-felvételt. Nincs benne igazi, nagy újdonság, azért valamennyi van, a Grieg-szonátának ez lesz az első CD-megjelenése. Mit lehet tenni, ha elveszítettük az embert, legalább az életműve maradjon meg. Összes Bartók, zongoraversenyek a Fesztiválzenekarral és a San Francisco Symphony Orchestrával, Debussyk, végtelen kaland. Eszembe jut, amikor karácsonyra megkaptam a Mozart-szonátákat, hogy milyen élmény volt napi egy szonátával haladni az iskolai szünetben, mennyire érdekes és reménytelen egyszerre, hogy meg lehet ismerni ezeket a darabokat január elejéig. Azóta sem…

Voltaképpen ez foglalkoztat. Egy-két japán kiadványtól eltekintve Kocsis életművének másik fele a Hungarotonnál van. Nem kellene nekik is megemberelni magukat? Idén lesz a halálának ötödik évfordulója, jövőre lenne hetvenéves, nem mintha különösebb jelentősége volna, ezek túlságosan is tartós darabok.