Erre ébredtem, fogalmam sincs, miért, hogy És akkor jött a Tenkes kapitánya. Valamiért úgy emlékeztem, hogy a Hungaroton kevés dicsőséget szerzett igazgatója, Ella Péter volt az előadó, de tévedtem, a testvére énekelt, Ella Miklós. De azért az ember elgondolkodik, hogy is van ezekkel a gyerekszínészekkel és –szereplőkkel, akikből aztán vagy lesz felnőtt színész, vagy nem.

Tegnap láttam a Netflixen a Forrest Gump forgatásáról készített dokumentumfilmet, egyébként döbbenetes, mert az hinné az ember, hogy egyetlen diadalút az egész, hát nem éppen. Kilenc évig tartott, amíg a könyvből film lett, és rengeteg fordulat volt a kilenc év alatt. Ki kellett rúgni a regény íróját a forgatókönyv éléről, mert túlságosan ragaszkodott magához, Forrest jár az űrben, meg amúgy is 160 kiló. Aztán jött a Rain Man, és azt gondolták, két autistát (igazából savant szindrómában szenvedőt) nem bír el a filmes piac. Ebben is tévedtek. Vágták a költségvetést, de akkor már Tom Hanks is beszállt, adott pénzt, és nagyobb részesedést kért. A végén nem járt rosszul, sőt. A lényeg az, hogy Hanks így is sokat küszködött, hogy milyen stílusban, milyen akcentussal beszéljen Forrest. Nem akarta túlerőltetni a déli kiejtést, de akkor mégis mi legyen. Aztán rájött a megoldásra: úgy fog beszélni, ahogy a gyerek Forrest. Aki nem volt színész, úgy beszélt, ahogy beszélni tudott, Tom Hanks meg egyszerűen levette a beszédstílust, ezt a tagolt, némileg indokolatlanul hangos beszédmódot. Ezt vette aztán át Bubik István, szóval a gyerek hanghordozása, mondhatni körbejárta a földet.

Hogy bezáruljon a kör: Ella Miklósból nem lett sztárzenész, az ifjú Forrestből nem lett színész, de például Esze Dórából, akinek valaha Koós János sírt a telefonba, mégis művészféle lett, író, műfordító, talán énekes is, bár bevallom, a Málnafolyó óta nemigen követem a munkásságát. Egyszer talán majd pótolok.