Látták előre

Van az örök kérdés, hogy ha a fiatalon meghalt szerző nem hal meg fiatalon, vajon mi történik. Többnyire el sem lehet képzelni. Mondjuk Mozart csak annyit él, mint Beethoven, plusz húsz évet, és közben a komponálási sebessége a felére-harmadára csökken, akkor is: hány opera még? Lehet, hogy a Figaro házasságát ma nem is hallgatnánk, mert az csak egy korai zsengéje volna? Képtelenség.

Ez azonban más eset. Talán.

Raffaellóról van szó, a Sixtusi Madonnáról, ami, természetesen nem Rómában van, nem attól sixtusi, hanem mert a kép bal oldalán Szent Sixtus látható. A festmény Drezdában van, volt, tíz évet leszámítva, amit hadifogságban töltött az oroszoknál. Ennek megfelelően túl kellett élnie a drezdai bombázást, de túl is élte, egy vasúti alagútban vészelte át azt az éjszakát, aztán megtalálták, Moszkvába vitték, és ott valaki azt mondta rá, hogy a Madonna pillantása ugyanolyan, mint a zsidó anyáké, ahogy álltak a koncentrációs táborban a gyerekeikkel.

Amikor ezt elmondják a Raffaello – az ifjú zseni című filmben, az ember bólint, rendben, mi mást mondhatnának.

Aztán rájön, hogy tényleg. Tényleg ijedt arcot vág a kislány az óriási gyerekkel a karjában, és ha ez nem volna elég, a kép széle mellett ott az a sok halvány gyereklélek, ki nem alakult arcvonások. Talán az aprószentek, a betlehemi gyermekgyilkosságok áldozatai. Azért ez nagyon más, mint a Tengelicés Madonna.

És Raffaello utolsó Madonnája.