Tegnap temették a Beatles hárfását. Nyilván így ennek nincs semmi értelme, a Beatles négy tagból állt, három gitár, egy dob, a tagokból meg kettőt már régen eltemettek, kettő, amennyire tudom, jó egészségnek örvend. Akit eltemettek, az Sheila Bromberg volt, aki a She’s Leaving Home-on játszotta a bevezető futamokat. Illetve utóbb is játszik, de akkor már meglehetősen háttérbe szorítja őt a kamarazenekar.
Voltaképpen a Beatles történetének ez elég érdekes része, ahogy túlnövik magukat, ahogy már teljesen elképzelhetetlenné válik, hogy ezeket a dalokat élőben is előadják. Egyáltalán: ahogy szétmegy az együttes eszméje, ebben a dalban Harrison és Ringo egyáltalán nincs jelen. A szerző felismerhetően Paul McCartney, az ő világa ez a balladázás, profi hangszerelő tett az egész alá klasszikus alapot, Lennonnal ketten énekelték föl a szólót és a kíséretet. A dal, amennyire tudom, nagyon népszerű volt, nyilván az otthonról szökő lányok balladájaként, annyi év társas magány után várta őket valami fazon a pályaudvaron. Innét nézve túlságosan is kihasználja a kamaszkori boldogtalanságot és meg nem értettséget, de ez csak az ideológiai alap. Ha csak dalként hallgatom, akkor is fájdalmasak a hülyén elnyújtott szótagok, hogy huuuuusband, meg kiiiitchen, és minden versszak úgy kezdődik, mintha egy tizedmásodperc le volna vágva a hang elejéből. Az egész számomra olyan, mint az Eleanor Rigby, csak rosszabb, ámbár lehet, hogy egyszerűen nincs szívem. Meg hát eltelt azóta majdnem ötvenöt év, azóta talán a lány lányának a lánya is elment otthonról.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2021.09.02. 07:03:26
Ez még sokáig így volt, talán a nyolcvanas évek közepén tette meg ezt a látványos ugrást a Pink Floyd.
Pedig megtehették volna és akkor ebben is úttörők lettek volna.
stolzingimalter 2021.09.02. 07:25:27