Bocsánat, csak a d betűknek nem tudtam ellenállni, de eszemben sincs úgy tenni, mintha Ránki Dezső nekem Dedi volna. Nekem csak Ránki Dezső. Ma hetvenéves.
Nem akarok nagyot vagy okosat mondani, csak azt, hogy mennyire rendes dolog jól zongorázni. Mert azt nem tudja magától az ember, azt a darabot meg kell tanulni, gyakorolni kell, aztán kiállni vele az emberek elé. Akkor is, ha esetleg épp semmi kedve neki odaülni a hangszer mellé. És akkor lehet beszélni arról, hogy van egy hely és idő, amíg rend van a világban, de már ez is túlbeszélés. Azt mondom, amit Kocsis mondott egy Ránkival közös próbán a zenekarnak: így játszotok, amikor ilyen szólistánk van?
Így írunk, olvasunk, sportolunk, könyvelünk, kereskedünk, élünk. De közben tudjuk, hogy ilyen szólistánk van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.