Azt hiszem, a világ számára úgy marad meg, mint a Cherbourg-i esernyőkből a fiú. Pedig a legjobb film, amiben szerepelt Nino Castelnuovo, az feltehetően a Rocco és fivérei, a legtöbben pedig feltehetőleg Az angol betegben látták – bár valószínűleg nem tudták, hogy őt látják. Egyedül az olaszok gondolnak rá másképp, hogy milyen fantasztikus Renzo volt A jegyesek tévésorozat-változatában. Mondhatni, vannak ilyen peches színészkarrierek, mindig valaki feltűnőbb az embernél, Catherine Deneuve, Alain Delon vagy Ralph Fiennes – azért nem kell őt sajnálni. Meg hát milyen filmek ezek? Mintha kilépnének a józan megítélhetőség kereteiből. Minghelláról is mindig azt gondolom, hogy a legfejlettebb szépérzékkel megáldott giccsrendező Zeffirelli mellett, A Cherbourg-i esernyők is milyen izé dolog, a fejhangon éneklő Deneuve-vel, meg ezekkel a dalolt párbeszédekkel, hogy: milyen benzin legyen, szuper. Aztán mégis ott maradnak az emberben. Hogy hol, az sem világos, szívben, lélekben, zsigerekben. Biztos nem az agyban.