Elolvastam végül Vizinczey István (Stephen) könyvét, de hát nincs mese: ez nem irodalom. Nem tudom, hogy az akart-e valaha lenni, vagy körülnézett a világban, a hatvanas évek közepén vagyunk, nincs most menőbb dolog, mint a művészetnek álcázott szex.
Nem szidom érte, nincs is vele semmi baj, mondhatni: az ember visszasírja azt az időt, amikor az ifjak még könyvből tanultak a nemi életről, és nem pornográf filmekből, mert Vizinczey azért ragaszkodik ahhoz, hogy a kapcsolatoknak legyen valami lelki töltetük is, nem a bejön a gázszerelő, és rögtön nekiesik a háziasszonynak alapon írta a regényt. Meg olyan szépen küszködik a nemi szervek megnevezésével, a főhőséről például azt írja, hogy felkiáltójel.
Azért valószínű, hogy üzleti vállalkozásnak szánta a betűit, maga adta ki, és a végén eladott (vagy eladtak) belőle ötmillió példányt. Plusz két film is készült Az érett nők dicséretéből, mindkettőben volt sztárszereplő, az egyikben Tom Berenger, a másikban Faye Dunaway. Nem lettek sikerfilmek, talán túl későn készültek el.
Akárhogy is: többre számítottam. Vagy inkább csak reméltem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.